2. évforduló

Az elmúlt év (gondolok itt alapvetően 2025-re) sok megpróbáltatást hozott. Nem akarom a mögöttem álló időszakot bűnbaknak beállítani, egyszerűen nem volt kedvem írni. Ha volt is szabadidőm (ami mostanában elég kevés), azt nem blogolással töltöttem.

A hobbijaim közül volt, amit elhanyagoltam. Szerintem tavaly év eleje óta nem festettem. Viszont készült egy kis ház - egyelőre tető nélkül, egy banánliget és egy veteményest is elkezdtem. Minden hét azzal kezdődik, hogy az egy éve keretről levágott, átmosott és alapra ragasztott figurákat végre lefújom alapozóval, de azzal végződik, hogy vagy az időjárás nem engedi, vagy az idő. Mert igen, rájöttem, hogy ami először tetszett a festegetéskor, a következő garnitúránál már baromira idegesített. Nincs türelmem ecsettel alapozgatni, mert már festeném a sereget inkább.

Rumot viszont sokat kóstoltam, itthon és kóstoló-alkalmakon is. Az ilyen rendezvényeken jegyzetelni nem szoktam, az utóbbi időben már itthon sem. Viszont folytatni fogom, mert rengeteg olyan tétel van, amit másnak is meg szeretnék mutatni (meg olyan is, amiről szólni szeretnék, hogy nem javaslom). Egyelőre még a két évvel ezelőtti jegyzeteimet fogom feltölteni. Azt hittem, mind felkerül még tavaly, de nem úgy alakult. Viszont megtaláltam azt a stílust, ami a legközelebb áll hozzám (vagy inkább 2-3 ízvilágot). Furcsa volt felismerni, hogy ami korábban erős volt, most gyengének érződik, viszont az édes(ített) rumok továbbra sem zavarnak. Ugyanolyan jól tud esni egy érleletlen száraz tétel, mint egy ananásszal érlelt cukrozott cucc.

A havi másfél bejegyzést sikerült átlagosan negyedévesre lefaragnom. Idén nem tervezek semmit, mert nem komfortos, ha kényszerből kell írnom. Úgy nincs értelme.