A blogom célja

A blogom célja

Üdvözlet az Olvasónak!

Ahogy a blogom “mottójában” is olvasható, elsődleges célom vele a “rekreáció”. Mit is szeretnék ezzel mondani? Az elmúlt bő egy (vagy inkább két-három-tíz) évben szükségessé vált – leginkább a mentális jóllétem szempontjából -, hogy elvonulhassak valahova, ahol egyedül lehetek.

Ez a hely sosem volt fizikai, mindig a fejemben létezett. Nem egy kitalált világot kell érteni alatta: a saját gondolataimról van szó.

Az utóbbi időkben akadt néhány téma, ami kifejezetten érdekelt. Ezek egyikből a másikba alakultak át, de az alap témakörök mindig megmaradtak, mégpedig a következők:

Kalózok: a vonzalom valahol a 90-es évek első felében kezdődött a LEGO első Pirates sorozatával. Szerintem máig a legjobb széria, nem is értem, a cég miért nem porolja le (ide nem számítva néhány módosított újrakiadást). Ez a szerelem mi másban, mint Stevenson regényében teljesedett ki. Ma már tudom, hogy Stevenson és Pyle legalább annyit költött a kalózokról, mint Hollywood, de a tény az tény: ha nincs a Kincses sziget, talán ez a kapcsolat is csak futó kaland lett volna. Valamilyen módon biztos lesz róluk szó.

Vitorlások/age of sails: valamikor a 90-es évek közepe táján adták az egyik csatornán a Cook kapitány című sorozatot. Szerintem kevés olyan jól sikerült sorozat van, ami egy gyerek számára kapudrog lehet a vitorlák világába (nem, a Karib-tenger Kalózai nem az). A blogon majd a vitorlák korával kapcsolatban is lehet olvasni.

Eddig a múlt. Most néhány olyan téma következik, amik az utóbbi években fertőzték meg az agyamat.

Wargame-ek/terepasztalos játékok: 2022-ben a nyaralás nem egészen úgy sikerült, ahogy terveztünk – az idő nagy részét a nyaralóban töltöttük. Nem emlékszem már, hogy hogyan, de a rengeteg üresjáratot azzal ütöttem el, hogy elkezdtem olvasni a figurás wargame-ekről (leginkább skirmish, ha kalózokról van szó). Eleinte elképzelni sem tudtam, hogyan veheti rá magát valaki, hogy makettezzen és festegessen. A későbbiekben látni fogjuk, hogy engem is beszippantott a hobbi.

Rumok: ez részben független a fent felsoroltaktól, de a Royal Navy-ról és a Nyugat-Indiákról szóló írások olvasása révén óhatatlanul kapcsolatba kerültem a rummal. Eleinte csak olvastam róluk, aztán elkezdtem vásárolni őket (meg persze kóstolni is). Biztosan lesznek bejegyzések a rumokról.

Könyvek: az olvasás mindig is meghatározó elfoglaltságom volt. Itt a blogon leginkább (de nem kizárólag) a fentiekkel foglalkozó kiadványokból is szándékozom bemutatni.

Remélem, most már nagyjából tiszta, miért Só és kátrány. (Amennyiben esetleg nem: a só a tengert és a verejtékes munkát, a kátrány pedig a vitorlásokat szimbolizálja ezen a blogon.) Elképzelhetőnek tartom, hogy lesz néhány olyan bejegyzés, ami nem csak a magyar olvasókat érdekelheti. Az ő kedvükért angol nyelven is olvashatóak lesznek az írásaim.

Az oldalt aloldalakra szeretném bontani, a felépítést nagyjából így képzelem el:

Só és kátrány: ez az aloldal foglalkozik majd a kalózokkal, vitorlásokkal és a kapcsolódó témával, illetve szeretnék egy egyszerű naval wargame szabályt kitalálni. Ez utóbbi is itt kap majd helyet, a rendszer neve természetesen Só és Kátrány (angolul pedig Salt & Tar) lesz.

Só és füst: ez az aloldal a vitorlások korának szárazföldi vetületével foglalkozik majd. Tehát minden olyan bejegyzés, ami nem szorosan a tengerhez kötődik, de kb. az 1600-as évektől Waterloo idejéig tartó korszakkal kapcsolatos, itt olvasható. Emellett a naval wargame szabály mellé szándékomban áll egy kalózos skirmish játékszabályt is alkotni. Ennek neve a Só és füst lesz (azaz Salt & Smoke angolul).

Cukor és füst: ennek az aloldalnak a neve szerintem elég beszédes. A cukor a rumot, a füst pedig a további, kézzel (nem feltétlenül) fogható témát jelenti.

A bejegyzések gyakoriságáról nem tudok nyilatkozni. Amikor a mindennapok engedik. A kommentelésről: jó dolog megosztani a véleményünket. Addig engedélyezem a megjegyzéseket, amíg azok nem a témától eltérőek, és nem sértőek/durvák. Nem vagyok benne biztos, hogy válaszolni fogok a kommentekre, ezért elnézést kérek.