Abuelo 12 Años
Az idő mindent begyógyít.…
Az idő mindent begyógyít.…
7 év alatt elég sok minden történhetett (volna)…
Hogyan (ne) kezdjünk neki…
Csak ha nincsenek elvárásaid.…
Egy tétel kezdőknek és régebb óta kezdőknek, visszatérőknek és rumedzett fogyasztóknak.…
Közel félévnyi csend után itt az idő, hogy - az új hajó fedélzetén, köszi, G! - új bejegyzést írjak. Nem töltöttem tétlenül az elmúlt hónapokat, festegettem, olvastam, sok rumot megkóstoltam, ráadásul a hajós játék kérdése rövid úton megoldódott - de arról egy másik alkalommal. Mivel ebbe a kategóriába, vagyis a…
Az egyes játékok jobb megismerése érdekében, illetve hogy eldönthessem, melyik a leginkább nekem való, összehasonlítom az alaptulajdonságokat (amit részben már megtettem az előző bejegyzésben), de kitérek néhány elmaradt részletre; a játékszabályok segítségével pedig megvizsgálom, hogyan történik a setup-olás, a mozgás és egyebek. A jobb áttekinhetőséget táblázatokkal igyekszem segíteni. Emellett egy…
Az élet a tengeren nem könnyű. A kemény fizikai munka mellett az ingerszegény környezet és a bezártság is megnehezíti a hajón dolgozók mindennapjait. Igaz ez ma is, de különösen a régi időkben, amikor a hajók sebességét a vitorlák és a szél határozta meg. A hajó a modern technológia ellenére ma…