Viszonylag rövid keresés után három olyan játékot is találtam, amilyet keresek. A döntés nem egyszerű, mert mindháromban vannak jobban és kevésbé tetsző elemek.

Alapesetben a hajós wargame-eknél a célközönség vagy önálló szabálykönyvet kap ingyen (vagy megfizethető áron), melléjük pedig műanyag vagy fém (sőt: papír) modellek is vásárolhatók, rendszerint mástól, mint aki a szabályt megalkotta. Tehát inkább az a jellemző, hogy nem történik árukapcsolás, azaz vagy az élmény egyik felét kapnám meg, vagy a másikat: a már valahonnan meglévő flottámhoz kereshetek szabályokat vagy fordítva. Nem egészen erre számítottam. De aggodalomra nincs okom, hozzám hasonló szárazföldi patkányok számára is van kínálat.
Ahogy a bevezetőben is írtam, rögtön három, a kritériumoknak megfelelő játék is akad.
Ezek árban és felszereltségben is különböznek, de teljes készletek, tehát két játékosnak már megfelelő mennyiségű hajót és szabályt is tartalmaznak.
Most következzenek a játékok:
Az első a Firelock Games Oak & Iron-ja. A készlet tartalmaz hat különböző hajómodellt, nem kell ragasztani és szerintem festés nélkül sem néznek ki rosszul.

Mivel a téma (golden age of piracy, vagyis a kalózkodás aranykora) alapvetően a Karib-tengerhez kötődik, jár mellé egy kifejezetten szemrevaló korallzátonyos playmat. A dobókockákon kívül van a dobozban több pakli kártya (hajók, frakciók, kezdeményezés, események stb.), egy rakat keménykarton jelölő, szigetek, zátonyok is. A mozgás különböző méretű vonalzók mentén történik, ehhez nagyon hasonló a támadáskor használatos léc – mindkettő a tokenek alapanyagának megfelelő papírból.

Jelentek meg kiegészítők további hajók és kártyák formájában. Az alapdoboz ára a fuvardíjat nem számítva 60 euró környékétől kezdődik.
A második játék a Black Seas a Warlord Games-től, mely inkább a napoleoni időkre helyezi a hangsúlyt. A dobozban helyet kapott 9 hajó – és itt kicsit elszomorodtam, mert ragasztást és festést igényelnek, ugyanakkor az utómunkát követően igazán jól néznek ki.

Ezzel a készlettel is kapunk kockákat, egy battlemat-et, a szárazföldet jelző lapok viszont nem tetszenek. Annál inkább a “kötélzet” – egy vitorlásnak legyen is – és a füst/tűzjelölők. Sokféle hajó, egész flották jöttek ki kiegészítőnek. Illetve egy új szabálykönyv, 3d tereptárgyak (szigetek, Martello-torony, hajóroncs), továbbá tengeri szörnyek – utóbbiak közül (a ceten kívül) a többi nehezen passzol egy történelmi játékhoz, a cápa és a narvál pedig a mérete miatt fura. Webáruháztól függően kb. 50 eurótól láttam a kezdőszettet.

A sort az Ares Games Sails of Glory-ja zárja, az előzőhöz hasonlóan a napoleoni vízi háborúkat “élhetjük át” vele. A kezdőszett 4 festett hajót tartalmaz (elvileg 1-4 játékos már játszhat is vele), de akik komolyra veszik a dolgot, tucatjával vehetik a további kiegészítő modelleket, melyek mind valóban megépített hajók kicsinyített másai.

Minden hajónak van egy tulajdonságkártyája, kapunk egy nagy rakás tokent, szélirány-jelölőket és hajónként egy pakli mozgáskártyát. Battlemat sajnos nem jár az alapdobozhoz, külön lehet megvenni – véleményem szerint egy 100+ eurós kezdőszetthez egy olyan papíralapú mat, mint amilyen az előzőeknél alapból járt, igazán belefért volna.

Egyelőre nehéz eldöntenem, melyik nekem való a három közül. Egy következő posztban részletesebb összehasonlítást teszek, hátha sikerül előrébb jutnom.
Az első bejegyzésemben említettem, hogy szívesen írnék magamnak saját szabályt (ez lesz/lenne a Só & Kátrány). Ezzel annyi a gond, hogy bár az elmúlt két évben fejben már sok megoldást kitaláltam, nem biztos, hogy működőképesek is. Illetve a tapasztalatlanságból kifolyólag lehetnek olyan részletek, amik eszembe sem jutnak. Ráadásul, ha szabályom van is, hajók és tereptárgyak továbbra sincsenek.
(A bejegyzésben szereplő képek a kiadói honlapokról származnak: https://www.firelockgames.com/, https://store.warlordgames.com/, https://www.aresgames.eu/)