Talán más kezdő s̶o̶r̶s̶hobbitársak okulására válhat, ha néhány bejegyzésben leírom, hogy álltam neki a makettezésnek.
Egy dolog volt biztos: kalóz figurák kellenek. A 28 mm-es figurákat már az elején kizártam, mégpedig az áruk miatt. Ekkora méretben már nagyon szépen kidolgozott modellek kaphatók, viszont egy készletben csak néhány figura található, illetve nincs túlzottan sokféle ebben a témában. Ezzel szemben az 1/72-es méretarányban rengeteg egység kapható a legkülönfélébb történelmi korszakokból. Tehát a döntöttem az 1/72-es mellett. A következő lépés az volt, hogy megtaláljam, melyik szett lesz a befutó. Kalózosból nincs sok, de szerencsére itthon és külföldön is kapható néhány. Van egy zseniális oldal, a Plastic Soldier Review, ahol 1/72-es figurakészleteket lehet megnézni (néha festve is). Ez nagy segítséget jelentett a választáskor és azóta is sokszor visszatérek hozzá. Sikerült két készlet mellett döntenem. Az egyik a Mars gyártó Buccaneers doboza, a másik pedig a HäT nevű kiadó Seven Years War Austrian Sampler-e, ugyanis mindenképpen szerettem volna a kalózok mellé (vagy inkább ellenében) valami reguláris haderőt is. Mivel a játékom nem kötődik teljes mértékben valódi történelmi időszakhoz, a hétéves háború osztrák katonái nagyszerűen csépelik majd egymást a 100 évvel korábbi bukanérokkal.

Tehát van 48 kalózom és 33 katonám. Kicsit kiegyenlítetlennek tűnhet, de majd a későbbiekben látni fogjuk, hogy kreatívan oldottam meg a helyzetet. A Mars készlete sokkal több előmunkát igényel, mint a másik. Rengeteg a sorja, alaposan le kell tisztogatni a figurákról a felesleges műanyagot festés előtt. Ha ezzel megvagyunk, egy nagyszerű csapatot fogunk kapni. 12 különböző póz (matekzsenik már ki is számolhatták, hogy mindből van 4), ebből 9 lőfegyverrel (célzás, töltés), de vannak itt alakok karddal, fejszével vagy akár gránáttal is. A doboz hátulja ad némi támpontot, hogy hogyan érdemes kifesteni őket, de nyilván a képzeletünkön múlik.

A HäT készlete sokkal tisztább, már ami a felesleges műanyagot illeti. Viszont a figurák kevésbé részletesen kidolgozottak. Illetve elsőre nekem így tűnik, majd kiderül, hogy az alapozó felvitele után mi fog látszódni. Vegyesek az érzéseim a figurákat illetően. Túl sok a masírozó póz és nagyon kevés a harcoló. Konkrétan a 33 figurából 4 tart célra, viszont 12, vagyis majdnem a fele masírozik, vállán a fegyverével (ezek a lőfegyveres krapekok a tökfödőjük alapján fele részben gránátosok, a többi háromszögletű kalapot visel). A 12 harcoló figurából a már említett 4-en felül 5 megy éppen valahova, 3 pedig újratölt. Kapunk 2-2 tisztet alabárddal vagy lándzsával, 2 dobost, 1 zászlóst és egy lovas tisztet (választhatunk, hogy a kardját a vállán pihentesse, vagy rohamra vezényelje vele az embereit). Tudom, hogy ez egy sampler, de nekem nagyon felülreprezentált a menetelők száma, jobb lett volna inkább kevesebb akció közben mászkálós, vagy helyettük legalább néhány vonalba fejlődött, célzó figura.
Végezetül teszek be még néhány képet az egyes készletekről.






Néhány konklúzió a figuravásárlással kapcsolatban. Jó móka keresgélni és válogatni a megfelelő készleteket. Lehet közben tanulni is az egyes történelmi korokról. Hiába tanultam korábban pl. a spanyol örökösödési háborúról, nem tudtam volna elhelyezni az idővonalon. Nem is beszélve egy hétéves háborúról. Nagyon sok nagyon szép készlet van, amit azonnal meg kell venni. Az első lecke, hogy egyszerre elég egy doboz. Maximum kettő. Bőven elég kifesteni 10-20-30 figurát. A meglévő nagyjából 300-zal végezni egyelőre örök életnek tűnik, de legalább nem fogok unatkozni. (Vettem egy nagy diorámakészletet tavaly. Szemeztem vele egy ideje és megvártam, amíg utolsó darab lesz és leakciózzák.) A második lecke, hogy festékek nélkül nehéz festeni. A következő bejegyzésem a témában erről szól majd.